2012. máj. 5.

Házi tejföl, túró, aludt tej

A Magyar Konyha Magazin májusi számában sok érdekes dolgot találtam, többek között azt, hogyan készíthetünk házilag különböző tejtermékeket.

Azt írja, hogy a tejföl az aludttej föle, vagyis a savanykás tejszín, amelyből, ha kicsöpögtetjük a savót, 30%-os valódi tejfölt nyerünk. Ha otthon szeretnénk tejfölt készíteni, azt tanácsolják, hogy a piacon vegyünk tejszínt hozzá, semmiképp sem a  boltival próbálkozzunk. Fél liter zsíros tejszínhez oltóanyagként adjunk 250 ml tejfölt, óvatosan 30'C-ra melegítjük, majd befőttesüvegbe tesszük és gézzel letakarjuk, kb. 6-10 órán át, míg meg nem dermed. Ezután megkeverjük, majd hűtőszekrénybe tesszük -itt érik az íze-, 12-24 óra múlva ehető. Ha szeretnénk a továbbiakban is tejfölt készíteni otthon, az újság azt javasolj,a hogy ezt a keveréket használjuk oltóanyagként!

A túróhoz is, mint minden tejtermékhez, jól tartott háziállat tejét javasolják. A túróhoz először aludttejet kell készítenünk, majd ehhez literenként 1 kanál tejfölt kell adni, és befőttesüvegben 20-30'C-on dermedni kell hagynunk. A túróhoz kb. 10 óráig kell a tejet altatni. Ha megszilárdult, a tetejéről leszedjük a tejfölt, majd az aludttejet lassan 30-33'C-ra melegítjük és 10 percig ezen a hőfokon kevergetjük. Majd többször átszűrjük különböző lyukméretű szűrőkőn (nagyobb lukuval kezdve a kisebb lukúig) és hűtőben lecsöpögtetjük, és a szitán fennmaradt alvadék a túrónk.



Forrás.: Magyar Konyha Magazin 36. évf. 5. szám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése